2014. április 25., péntek

Póréval töltött rozmaringos sertés lapocka




Ez a étel is idő szűkében született, mert ugye, azt mindenki tudja, hogy a sütő az előkészületek után magára hagyható barát, aki nem sértődik meg, sőt akkor a legeredményesebb, ha békén is hagyod, amíg dolgozik!
Közben tudsz mást csinálni, és van időd kigondolni , hogy milyen köretet készíts hozzá, ha még nem döntötted volna el. Én eléggé rögtönöző típus vagyok, az adott pillanat határozza meg, hogy mit készítek!
Ez egy szép darab lapocka, de nincs kedvem csak úgy megsütni!




 Szétnyitom amennyire csak engedi a hús, és megfűszerezem sóval-borssal, kívül-belül,  nem viszem túlzásba, mert a rozmaring, amit mellé teszek elég meghatározó fűszer.  A pórét megmosom, és alaposan átnézem, mert a rétegei között por szemek bújhatnak meg, ezt felderítem, ezután belehelyezem a hús közepébe, és feltekerem, majd húsos szalonna szeletekkel bevonom, így puhább, ízesebb marad a sültem.
Átkötözöm spárgával, hogy ez a szép formája megmaradjon a végére. Majd tepsibe helyezem, meglocsolom zsírral, és pár szál rozmaring ágat helyezek mellé.


 


Hozzávalók: 

  • 1,3-15 kg sertés lapocka
  • 3-4 szelet szép húsos szalonna
  • só, bors
  • 2-3 szál rozmaring
  • 2 dl zsír / kb./
  • 1 szál póré hagyma 
  • fólia

Megközelítőleg 1,5- 2 órát sül, 170 fokon, a végén leveszem a fóliát, és megpirítom.
Hagyom kihűlni, és akkor szép vékonyra tudom szeletelni.

Erdei gyümölcsös mese süti

    A mese süti nevet a KÓSTOLÓK adták a süteménynek!





Noszogatásra teszem fel ezt a süteményt, de ígérem, hogy kidolgozottabb formájában is megismétlem, de itt annyira sietnem kellett, hogy éppen csak összedobtam!
Azért az biztos, hogy nem ez lesz a leghosszabb idő amit sütemény készítésével a konyhában töltünk, mert ez irtó gyorsan elkészül!

A lényeg a 4 tojásos piskóta, jól verhető tejszín, erdei gyümölcs, most még mirelit, csak az eper friss.
A kiszúrónak bármelyik vékony falú pohár megteszi.






A hab színezése a lecsepegtetett gyümölcsök levével történik, de óvatosan / nem engem követve, mert én itt elszúrom/, szinte cseppekként elegyítve a tejszínhabbal, hogy ne csomósodjon össze.