2012. május 21., hétfő

Falatkák

 




Egyiptom



A fotó album rendezgetése során találtam rá ezekre a képekre, és előkerültek rögtön az emlékeim. A fölső képet azért örökítettem meg, mert lenyűgözőnek találtam a reggeli pék sütemények mennyiségét és a tálalását.


Ezeket a fűszereket pedig az egyik egyiptomi piacon fotóztam. Ez töredéke a fűszer kínálatuknak,de egy kis ízelítőnek nem rossz!

Erdei gyümölcs tea citrommal és mentával


 Az egyik legklasszabb nyári ital, amit életemben ittam! Nagyobb mennyiségben készítem, mert csak vizet és ezt a hideg erdei gyümölcs teát iszom rendszeresen, néha mézzel, legtöbbször édesítés nélkül, mert így oltja a legjobban a szomjam.

Hozzávalók:- 2 literhez 

  • 2 kanál szárított csipke bogyó, hibiszkusz, áfonya tea keverék
  • 6 dl forró víz
  • fél citrom leve amikor kihűlt
  • 10-12 menta levél 
  • méz ízlés szerint, ha hideg a tea
Először bekapcsolom a víz forralót, majd a 2 kanál keveréket belehelyezem a tea szűrőbe és leöntöm a forró vízzel, majd hagyom 20 percet állni. Nagyon erős teát kapok, ezért átöntöm egy nagy kancsóba és hígítok rajta, majd hozzáadom az ízesítőket. Ebből a mennyiségből 2 liter üdítőt készítek. Ha nincs kedvem a mentához, akkor egy kis fahéjat, vagy gyömbért teszek bele.














Csokoládés-banános muffin




Finom, szaftos muffin a teljes kiőrlésű liszt ellenére, feltétlen meg kell kóstolni! Én meg is tettem / az hiányzik/, nem bírtam ki a fotózásig!

Hozzávalók:

  • 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 12,5 dkg szőlő cukor
  •   1 cs. sütőpor
  •   1 ek. kakaó por
  •   1 db tojás
  • 1/2 tk. szóda bikarbóna
  •   2,5 dl tej
  •   8 dl olaj
  •   8-10 dkg étcsokoládé
  •   2 db banán 
  •   vagy 1 üveg meggy befőtt

    Elkészítés:

    A száraz alapanyagokat összekeverem egy edényben. Egy másikban a tojást a cukorral habosra keverem ,majd hozzáadom a tejet és az olajat,csak ezután elegyítem a lisztes anyagokkal. A legvégén az összeaprított banánt, majd a csokoládé pasztillát,mert most nekem ez van. / ha meggyel szeretném akkor a meggyet lecsöpögtetve adom hozzá, de 1 banán, fele meggy is működik/ A muffin formában elhelyezem a muffin papírokat és ekkor töltöm meg a nyers tésztával úgy 3/4 részig. A sütőt közben felmelegítem 190 fokra, és beleteszem a formát egy rácsra helyezve, majd 180 fokon 25 perc alatt megsütöm. Nem nyitogatom közben az ajtót. Ha mégis kíváncsi lennék,akkor ezt csak a 20. perc körül tenném, és tű szúrással ellenőrizném,hogy hogy áll.

Május elsején




Tisztában vagyok azzal, hogy szebb az eredeti helyén, de mentségemre, nem én szakítottam le őket!

Gyümölcs kehelyben






Hogy néha ne csak úgy magunkba dobáljuk! Kitalálták? Igen, magamnak készítettem!

Kanapék





Színek, színek, és megint csak színek!! Gyakorlatok egy fogadásra. 




Menta csokor




Imádok mindent,ami színes! A barátaim rendszeresen meglepnek minden földi jóval! Ez a csokor is ilyen hirtelen ajándék, aminek én nagyon örülök! Köszönöm Edit!

Pipacsok


A legcsodálatosabb gaz növényünk, kár,hogy ilyen rövid életű !

Falatkák

                                  



       Megéheztem, és készítettem pár íny csiklandozó falatot!





Balzsamos erdei gomba paradicsommal és vaj salátával



Ihletet kaptam és azt is elmondom honnan! Szombaton este Dömötör Gála volt a Szegedi Nemzeti Színházban, és én is a szerencsések közzé tartoztam,akik ott voltak. Az est hangulata,a  jelenetek, a színészek kedvessége, és az emlékeim, mind összesen. Korábban több alkalommal is az én cégem látta el a fogadást ezeken az estélyeken, melyek a Gála műsor után, a késői órákban folynak.A menüben könnyű ételek szerepelnek a késői időpont miatt. Kedvelem a finom salátákat  pék süteménnyel és egy pohár finom fehérborral.

Hozzávalók

  •  20 dkg vegyes erdei gomba 
  •    1 ek. olíva olaj
  •    2 szál új lila hagyma
  •    pici  só
  •    csipet fehér bors
  •   1 nagyobb csipet összevágott petrezselyem
  •   1 kis fej paradicsom
  •   1 tk balzsam ecet 
  •    pár csepp balzsam ecet koncentrátum a díszítéshez

Elkészítés

A kevés olajba teszem az összekarikázott lila hagymát,de mint ,ahogy a kép is mutatja egy darabot félre teszek a díszítéshez. Kavarom,sózom,borsozom, és következik a párolás. Ha szükséges pár csepp vizet is hozzáöntök,nehogy leégjen, majd bele öntöm az összevágott erdei gombát,és együtt párolom tovább.
Addig összevágom a petrezselymet,a vaj salátát, és a paradicsomot. A paradicsom velőt eltávolítom,mert nincs rá szükségem, majd a paradicsomot vékony csíkokra vágom,ez lesz a saláta alapja. Néhány szálat hozzá is dobok a gombához a serpenyőbe, hogy színesebb legyen. A salátát,mint a képen is látható mosás, csepegtetés után vékony csíkokra vágom. Figyelve kavargatom a gombát, kb.15 perc múlva leveszem a serpenyőt a tűzről és hagyom hűlni, csak azután adom hozzá a petrezselymet és a balzsam ecetet.
Megkóstolom,ha durvának találom 1 mokkás kanál cukorral lágyíthatom.
A fenti kép tálalásához egy formát használok, és abba rakom óvatosan először az összevágott paradicsomot,majd rákanalazom a gomba salátát, egy kicsit megnyomkodom, és végül a vaj salátát., ismét megnyomkodom, és óvatosan leveszem a formát. Ezután a lila hagyma szárat a tetejére teszem, és pár csepp balzsam ecet koncentrátummal díszítem.

Több módon is tálalhatom, én két példával készültem. Íme a második.


                                                        

Csirke mell chia maggal és rucolás paradicsom salátával





  Korábban említettem, hogy kedvelem a színes, tiszta ételeket. Ez egy ilyen példa lehet.
  Kevés húst fogyasztok, de most kedvet kaptam egy kis lakmározáshoz. 

 Hozzávalók:  

  • 2 szelet csirke mell filé
  • 1 tk. olaj,de vajban is isteni
  • csipet  tengeri vagy Himalája só 
  • 1-2 csipet chia / azték zsálya mag /- a tálaláskor rászórjuk

Saláta

  • 20 dkg paradicsom
  •    2 dkg rucola
  •   1 szál új lila hagyma
  •   1 tk olíva olaj vagy más finom olaj is megteszi
  •   1 mk. bor ecet
  •   1-2 szál petrezselyem
  •   kevés cukor 
  •   pici só

    Elkészítés

    A csirke mellet vékonyra vágom, sózom,aki szereti borsozhatja. Addig hagyom pihenni,amíg a dresszinget elkészítem a salátára, mert később nincs időm. A paradicsom és a rucola kivételével minden az öntetbe kerül, a vékony karikára vágott lila hagyma, és a többi.apróság,majd elfelejtettem a pici vizet. Ehhez a művelethez egy kisebb üveget veszek, olyat aminek meg van a fedele,mert ebbe helyezek mindent,ami az öntethez kell,és egyszerűen összerázom, kóstolom. Töménynek tűnik első pillanatban,de a salátával összekeverve tökéletes.
    Kisebb serpenyőbe kevés olajat helyezek, és amikor felforrósodott akkor beleteszem a csirkét. Kevés ideig sütöm, majd fordítom, és a másik oldalát is megpirítom. Ez csak pár perces gyors művelet. Ez idő alatt szinte csak a zöldségeket tudom megmosni, majd összevágni. Ha megsült a csirkém tálalhatom is, ezt legjobb az utolsó pillanatban elvégezni, egyébként a saláta leve a csirke alá folyik. A chia magot újabban árulják a boltokban. Ajánlatos lenne a rendszeres fogyasztása,mert
    A chia magot újabban már több helyen árulják. Ajánlatos lenne rendszeres fogyasztása,mert az omega 3 zsír savak leggazdagabb természetes növényi lelőhelye. Nagyon gazdag még antioxidánsokban, élelmi rostban, ásványi anyagokban, proteinben, és koleszterin mentes.Fantasztikus, és egész jó áron lehet kapni a Nagymama Éléstárában , a brüsszeli körúton! 
          A végén még tetőzöm egy kis pirított mandulával! 

Grissini

Esős, szomorú nap van, és kiderült,hogy egy falat kenyerem sincs itthon. Ha jól emlékszem már tegnap sem volt! Kimozdulni nem szeretnék, ezért gondoltam egy merészet, grissinit sütök. Nem ördöngösség, ha már gyakorlatot szerzett az ember, amit gyorsan megtehet, mert aki kóstolja megkedveli!

Hozzávalók:

  • 1pohár meleg víz
  • 1 ek.méz
  • 2 tk.szárított élesztő / én Dr.* Kalmár által ajánlott korszerűbb élesztőt használok /
  • 2,5 pohár teljes kiőrlésű liszt
  • 2 ek. búzadara / ez is van Dr.* Kalmáréknak/
  • 2 ek. olaj
  • 1 tk. tengeri vagy Himalája só

Elkészítés

 A langyos vízben elkeverem a mézet, hozzáadom a többi alapanyaghoz és összegyúrom,majd letakarva meleg helyen 30 percig pihentetem. Azután annyi részre osztom,ahány fűszerezést tervezek. Most 3 felé osztom, mert kakukkfüvest, chilis, szezám magost készítek. A fűszerekkel átgyúrom a csomókat és elkezdem a mellékelt képen látható módon felvágni.







Egyenként, két kézzel egyformára nyújtom őket és a kezemből egyesen a sütő papírral ellátott lemezekre helyezem a képen látható módon. A kezem mindig lisztezett, hogy ne ragadjon rá a tészta. Nem érdekes, ha egyenetlen lesz egy kicsit, mert ez egy rusztikus pék sütemény, és éppen így klassz. A szezám magos rudakat még külön is megforgatom szezámban, hogy mutatósabb legyen.
Sütés előtt a  lemezeken egy kicsit még pihentetem a tésztát, majd 200 fokos sütőbe helyezem és  meg közelítőleg 10 percig sütöm.Ez a grissini akkor jó, ha kívül ropogós, belül pedig puha. Ha másnapra is tervezünk belőle akkor kevésbé sütjük meg, és következő nap rásütünk.
 Készíthetünk különböző mártogatós krémeket, de arra vigyázzunk,hogy azokhoz fűszerezzük a grissinit.