2014. március 23., vasárnap

Töltött alma



Több hetes diétázás után mindenkire ráfér egy kis kényeztetés! Kedves ismerősömnek készítem ezt a töltött almát, ami, be kell látnom kicsit túlzás lesz, mert meglehetősen nagy almákat sikerült vásárolnom!
Kettő darabot készítek, mert jómagam sem szeretném kihagyni ebből az élvezetből!




Hozzávalók:

  • 2 db savanykás alma
  • 1 kanálnyi zabpehely 
  • 1 kanál méz
  •  1 kanál mazsola
  • pár csepp friss citromlé
  • pár szem goji / lícium gyümölcs/
  • pár szem dió összevágva





Először megmosom az almát, majd a felső 1/4 részét vízszintesen levágom, megskalpolom.
Ezután eltávolítom a magházat, hogy meg tudjam tölteni. A díszítés miatt a felső részt a képen látható módon megvágom, persze másképpen is lehet, ez az én opcióm.
A tölteléknek való dolgokat összekeverem, majd megtöltöm velem a mélyedéseket, ezután a kupakját ráhelyezem, és a sütőtálba helyezem mindkét almát. Kis vizet öntök alájuk, hogy ne égjenek le.

A felső rész díszítését csak sütés után  készítem el, mert megégne a sütés alatt, ha már indulásra megtenném.






DÍSZÍTÉS: 
  •  néhány szem goji bogyó
  • 2 szem aszalt áfonya 
  • 1 kanál méz a csurgatáshoz 





Aki elsőnek száraznak találja, készíthet hozzá valamilyen öntetet, én nem teszem, mert imádom a külön-külön érezhető tiszta ízeket!



A töltelékbe nem teszek édesítőt, mert nekem a mazsola elég édes, és így jobban megmarad az alma frissessége!



Körülbelül fél órát sütöm 170 fokon, de néha ránézek! Picit megszúrom, hogy meggyőződjek a sülési állapotáról.