2016. január 1., péntek

Meggyes rétes


 Nagy a hőség, de mégis szeretnék egy gyors, finom süteménynek. Meggyes rétes mellett döntök! Van egy csomag bolti lapom, és meggyem is. Neki is rugaszkodom! 


Hozzávalók:

  • 1 csomag bolti réteslap
  • 2 üveg meggy befőtt
  • 1 kanál zab korpa
  • kevés olaj a tészta lapok lekezeléséhez 
  • ízlés szerint cukor a díszítéshez

Elkészítés:

Első lépésként a meggyet egy szűrőn keresztül lecsepegtetem.
Második lépés a rétes lap szétterítése, megfelezése, ugyanis két rudat készítek. 
Az első rudat elkezdem. Minden lapot megkenek olajjal, majd egymásra helyezem az olajozott lapokat, már csak a töltelék hiányzik.
A lecsepegtetett meggyet összekeverem 1 kanál zab korpával,  egy jó csipet őrölt fahéjjal, majd elfelezem a kapott mennyiséget. Az első adagot kis nyomkodás után keresztben elosztom a rétes lapok 1/3 részére. Azután feltekerem, és már megy is a leolajozott sütőlapra. A másik rúdnál a fentieket ismétlem.
A sütőlemezen lévő rudakat lekenem olajjal, majd behelyezem a 200 fokra előmelegített sütőm középső rácsára, majd visszaveszem a hőfokot 180 fokra, és addig sütöm, amíg szép világosbarna lesz / kb 25 perc/
Kihűlés után recés késsel felszeletelem, ízlés szerint megszórom cukorral.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése