2013. december 28., szombat

Ponty egészben, kemencében sütve



Kaptam egy csodaszép , friss pontyot, gondoltam, nem rontom el azzal, hogy lefagyasztom, inkább neki látok, mert végül nem egy ördöngösség, csak azt gondoljuk, a  hal filézésről!
A lényeg, hogy jóval nagyobb edénybe helyezzük, és bő vízben mossuk jól át, mielőtt bármit is csinálnánk vele. Ezután én egy éles késsel a fogva a farkát elkezdem a pikkelyeket eltávolítani. Alányúlok a kés élével, és ekkor el is kezdenek lepattogni. Néhányszor megismétlem, de addig mindenképpen folytatom, amíg az össze pikkely el nem tűnik a halról! Ekkor egy újabb bő vízben még  egyszer jól átmosom, a farkától kiindulva felvágom a hasrészét, végig, egészen a fejéig. A fejet el szoktam távolítani. Ekkor eltávolítok mindent  a belsejéből, és többször átmosom, a vért jól kiöblítem, majd ezt követi az irdalás.


 Én ilyen távolságra szoktam bevagdosni.


Itt már a tepsiben vannak, befűszerezve, a sütő előtti landolás pillanatában.


Az irdalás után befűszerezem, én tengeri sót használok, majd egy kevés paprikát, és friss petrezselymet, lehet fokhagymásan, ki, hogy szereti. Finomabb, ha az irdalásba is jut a fűszerből, és ne hagyjuk ki a belsejét sem!
A tepsibe úgy 2 dl olajat öntök, és 200 fokos sütőben sütöm  15-20 percig, a hal nagyságától függően.

Nagyon hamar átsül, de mindenképpen győződjünk meg, hogy így van e a dolog, mielőtt kivennénk!
A hús rózsaszín színe szinte fehérre vált, ha készen van.
Joghurtos , majonézes salátával fogyasszuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése